A papír alapú számlák kora lejárt...
A papír alapú számlázás hosszú idő óta olyan természetes részét képezi a kereskedelmi folyamatnak, hogy sokan el sem gondolkodnak rajta, hogy a nyomtatás, a borítékolás, a postázás és a tárolás mennyi fölösleges időt és költséget emészt fel egy vállalkozásnál. Havi 100 számla kiállításának és postázásának a költsége akár a 40 000 Ft-ot is meghaladhatja, emellett órákban mérhető a szükséges élőmunka ráfordítás.
Az e-számlával költséget és időt takarít meg
Pár évvel ezelőtt az elektronikus úton kiállított és továbbított számla még csak ábránd volt, mára azonban valós, a jogszabályok és a kereskedelmi gyakorlat által is támogatott alternatívát jelent. A piaci tapasztalataink azt mutatják, hogy egyre több vállalat szeretne élni az elektronikus számlázás lehetőségével, sőt, egyre több vállalat egyenesen megköveteli partnereitől az elektronikus számlák kiállítását. A trendek alakulásával változott a számla kiállításra vonatkozó törvényi szabályozás is, ami lehetővé tette a számunkra, hogy az e-számla szolgáltatást évek óta biztonsággal nyújtó Argeon Kft-vel együttműködve a Microsoft Dynamics NAV rendszerhez kifejlesszük és ügyfeleink részére elérhetővé tegyük az e-számla funkciót.
Milyen előnye vannak az e-számla funkciónak a papír alapú számlához képest?
1.Csökken az élőmunka ráfordítás
A számlakiállítással járó borítékolás, címkézés, iktatás, a postai sorban állás mind-mind megtakarítható. További előnyként a felszabaduló idő egyéb, bevételteremtő tevékenységekre fordítható, amivel növekedhet a cég eredményessége.
2.Csökkennek a költségek
Az elektronikus számla funkció használatával a számlázás költségeinek akár 90%-a megtakarítható, hiszen nem kell papírra, nyomtatásra, bélyegre költeni.
3.Egyszerűsödik, és olcsóbbá válik a számlák tárolása
A számviteli bizonylatokat a hazai szabályozás és gyakorlat szerint legalább 8 évig meg kell őrizni, ami többpéldányos papír alapú számlák esetén jelentős költséget és adminisztrációt jelent. Az elektronikus számlák egyszerűen és könnyen visszakereshető módon tárolhatók minimális költség mellett.
4.Biztonságosan és gyorsan jut el a számla a címzetthez
Az elektronikus számlatovábbítás újabb előnye, hogy a számla gyorsabban és biztonságosabban jut el a vevőhöz, aminek következtében a pénzforgás sebessége is növekedhet, és a korábban beérkező bevétel lehetőséget teremt a hatékonyabb gazdálkodásra.
Miért éri meg beruházni a rendszerbe?
Az elektronikus számla modul használatának költsége az egyszeri licenc- és szolgáltatási díjból, az e-számla rendszerhez történő egyszeri csatlakozási díjból valamint a számlaforgalom után számlánként fizetendő használati díjból tevődik össze. Számításaink alapján a költségek havi 400 számla kiállítása esetén már 8 hónap alatt megtérülnek, a későbbiekben számlánként kb. 350 Ft extra költség takarítható meg.
Éljen az elektronikus számlázás nyújtotta lehetőségekkel
A Microsoft Dynamics NAV rendszer teljes körűen integrált e-számla moduljával Ön pár gombnyomásnyi munkával, és 3-400 Ft/számla helyett akár 50 Ft/számla költséggel küldhet elektronikus számlát ügyfeleinek. A rendszer a kiállított elektronikus számlát az Argeon Kft. által történt hitelesítés után automatikusan elküldi e-mailben a címzettnek. Az elkészült számlából a kiállító kap egy elektronikus példányt, amely hiteles, szabadon másolható, és minden másolata is hitelesként elfogadott. A rendszer magas szintű biztonsági szabályozás mellett egyedi azonosítóval, jelszóval és elektronikus kulccsal érhető el. A számlák hitelesítése (aláírása és időbélyegzővel való ellátása) a központban történik meg, és innen kerül továbbításra maga a számla is.
Amennyiben szeretné számlázási költségeit akár 90%-kal csökkenteni, és érdekli az e-számla funkció, keresse a Dynamics NAV sales munkatársait bővebb információért telefonon vagy kérjen árajánlatot a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mail címen.

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
- marketing manager +36 30 239 7281
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
- ERP team vezető +36 30 241 3826
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
- üzletfejlesztési igazgató +36 30 936 5447

Integrált vállalatirányítási rendszer közép- és nagyvállalatoknak
